2024. április 18.
Színészek kampányolnak a vastagbéldaganat ellen

Színészek kampányolnak a vastagbéldaganat ellen

Több ezer ember életét menthetné meg a rendszeres vastagbéldaganat-szűrés. Ezért az Affidea Gasztroenterológiai Központ társadalmi felelősségvállalási programot indított, aminek nagykövetei Elek Ferenc és Máté Gábor színművészek.

Szűrővizsgálattal az életért – kampány a vastagbéldaganat ellen” címmel nagyszabású TCR program indul, amelynek célja a vastagbéldaganat-szűrésekkel kapcsolatos edukáció. Mint ismeretes évente körülbelül 6000 magyar embernél diagnosztizálnak rosszindulatú vastagbéldaganatot, 2018-ban 3029 férfinél és 2832 nőnél ismerték fel ezt a betegséget. Ráadásul 5000 ember veszti életét minden évben emiatt, ezzel vezetjük az európai halálozási listákat vastagbéldaganat tekintetében. A betegség előfordulása 50 év felett a duplájára, később pedig sokszorosára növekszik, így 45-50 év felett mindenkinek ajánlott, hogy 4-5 évente szűrésre menjen. Kiemelt kockázati csoportba tartoznak mindazok, akiknél a családban előfordult ez a betegség, hiszen esetükben genetikai hajlam is jelen lehet.

 

A témában érintett Máté Gábor színművész-rendező, a Katona József Színház főigazgatója is, aki elmondta: „Sajnos az édesanyám vastagbélrák következtében hunyt el, így abszolút veszélyeztetettnek számítok. Ennek ellenére nagyon nehéz volt magam rászánni a vastagbéltükrözésre, mivel féltem az eredménytől. Szerencsére a párom megszervezte a vizsgálatot, illetve mindenben támogatott. Nagyon jó magam mellett tudni egy olyan embert, aki ezekre a szükséges egészségügyi szűrésekre is odafigyel. Az endoszkópos vizsgálat után – mivel negatív eredménnyel zárult – nagyon megkönnyebbültem. Mindazoknak, akik az esetleges fájdalom vagy kellemetlenség miatt hezitálnak, csak azt tudom üzenni, hogy ne halogassanak, altatásban tulajdonképpen semmit sem fognak érezni. Ez a téma személyesen is fontos, így szívesen támogatom nagykövetként a szűrőkampányt, mert úgy gondolom, hogy fel kell hívni a figyelmet a vastagbéldaganatok veszélyeire.”

 

Szintén személyes okokból vállalt nagyköveti szerepet a kampányban Elek Ferenc, Katona József Színház Jászai Mari díjas színésze is, akinek az édesapja gyomorrákkal küzdött élete alkonyán. Elek Ferenc hozzátette: „Bár nem tartozom a fokozottan egészségtudatos emberek közé, tisztában vagyok a rosszindulatú daganatok kockázatával. Ezért megpróbálok jobban figyelni az étkezésemre és így került sor a szűrésre is.  Az endoszkópos beavatkozást altatásban végezték, ezért semmi kellemetlenséget vagy fájdalmat nem éreztem. Szerencsére a gyomor- és vastagbéltükrözés során kiderült, hogy most nem kell tartanom daganatos betegségtől, így megkönnyebbültem. Mindenkit arra buzdítok, hogy senki se hanyagolja el az ajánlott szűréseket. Személyes példával és nagykövetként is örömmel támogatom a  rákemelegőző programot, hogy minél több emberhez jussanak el a szükséges információk, a vastagbélrák korai stádiumban felismerve ugyanis jó eséllyel gyógyítható.”

 

 

A vastagbéldaganatok szűrése többféle módszerrel történhet, a kevésbé érzékeny székletvér szűrőprogramban azokat az eseteket próbálják felismerni, ahol a daganat már előrehaladottabb állapotban vérzést okoz bélrendszerben. Ennél jóval teljesebb képet nyújt a CT-kolonoszkópia, amelynek érzékenysége 90% feletti, azaz a korai stádiumban lévő daganatok, rákmegelőző állapotok felismerésében igen hatékony. Szintén hasonló érzékenységű az endoszkópos vastagbéltükrözés is, ugyanakkor itt arra is lehetőség van, hogy a bélrendszerben előforduló gyanús polipokat (bélfali sejtszaporulatokat) egyúttal eltávolítsák és szövetmintát vegyenek. Dr. Schwab Richárd és Dr. Sike Róbert, az Affidea gasztroenterológus főorvosai elmondták: „Ne feledjük, hogy a vastagbéldaganatok korai stádiumban jó eséllyel gyógyíthatók. Ez a betegség hosszú évek alatt alakul ki és nem jár fájdalommal, a diagnosztizálás kizárólag szűréssel megvalósítható. Azonnal orvoshoz kell fordulni, ha valaki vérzést, széklethabitus változást, hasi puffadást, hasi görcsöket és fájdalmat, fogyást, vérszegénységet tapasztal. A leghatékonyabb viszont az, ha figyelünk az életmódunkra, és 45-50 év felett 4-5 évente eljárunk rendszeres szűrésre. Értjük a félelmeket, ezért is indítottuk ezt a kampányt, hogy segítsünk a betegeknek és a kockázati csoportba tartozóknak. Fő célunk az, hogy mindenki meggyógyuljon.”

 

A vastagbéldaganatok felismerésében alapvető szerepet játszó endoszkópos vizsgálatok összetett folyamatnak számítanak. Amennyiben valaki kíváncsi arra, hogy miként kell felkészülni a vastagbéltükrözésre, hogyan zajlik a vizsgálat, mire kell figyelni az érintett pácienseknek, az ITT részletesen tájékozódhat.

 

Megosztás