2024. május 10.
Czeglédynek el kell búcsúznia a képviselői címtől?

Czeglédynek el kell búcsúznia a képviselői címtől?

Ha a következő egy hónapban nem engedik ki az előzetesből, elveszíti mandátumát.

 

Kevés az esély arra, hogy Czeglédy megtartsa képviselői mandátumát, hiszen a bíróság július 5-ig hosszabbította meg előzetes letartóztatását, az előzetest a Kúria is jóváhagyta.

A törvény szerint az önkormányzati képviselő elveszíti megbízatását, ha egy évig nem jelenik meg a közgyűlésen.Czeglédy Csaba 2017. május 26-án volt jelen utoljára a szombathelyi közgyűlésben, egy rendkívüli ülésen. A rá következő júniusi közgyűlésre már nem tudott elmenni, az ülés előtt két nappal vették őrizetbe.

Vagyis, ha Czeglédy Csaba 2018. május 26-ig nem vesz részt a közgyűlés ülésén, elveszíti képviselői mandátumát.És, ahogyan feljebb írtuk, gyakorlatilag nincs esélye, hogy megtartsa a mandátumát, hiszen július 5-ig tartó előzetes letartóztatása jogerős, és a bíróság még meg is hosszabbíthatja.

Ha Czeglédy elveszíti mandátumát, akkor választókerületében időközi választást kell kiírni, mégpedig a mandátumvesztést követő 120 napon belül. Czeglédy egyéni választókerületi képviselő, ezért van szükség az időközire.

Még az országgyűlési választások előtt, amikor Czeglédy visszalépett Nemény András javára, feltettük a kérdést Ipkovich György városi MSZP-s képviselőnek, hogy mi lesz, ha Czeglédy Csaba elveszíti képviselői mandátumát. Ipkovich így válaszolt:

„Ebben az esetben időközi választás lesz és megint megverjük a Fideszt, ennyi.”

(forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/czegledy_csaba_elozetes_onkormanyzati_kepviselo_mandatum)

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.