2024. május 10.

"Ismerem a technikai környezetem" - itt a döntő

Dr. Puskás Tivadar és dr. Németh István köszöntötte a dunántúli verseny döntőseit.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Németh István, az ELTE rektorhelyettese köszöntötte az „Ismerem a technikai környezetem” – technika, életvitel és gyakorlat tantárgy dunántúli verseny döntőjének résztvevőit. A megmérettetésnek az ELTE Savaria Egyetemi Központ Díszterme adott otthont, az eseményen részt vett dr. Balázsy Péter, a Vas megyei Önkormányzat jegyzője és a szervező Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója, Szabó Károly is.

 

A döntőbe a megyei első helyezett tanulók jutottak be, a diákoknak elméleti és gyakorlati feladatokban is bizonyítaniuk kellett tudásukat. A verseny célja az volt, hogy az ügyes tanulók versenylehetőséghez jussanak, népszerűsítve ezzel a technika tantárgyat is, amely alapvető fontosságú tudást ad akár a szakképzésbe induló diákok részére.

 

(forrás: http://www.szombathely.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-hirek/dr-puskas-tivadar/ismerem-a-technikai-kornyezetem.12983/)

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.