2024. május 10.
Keresik az őzek gyilkosát

Keresik az őzek gyilkosát

Eddig 12 állat pusztult el, az ügyben nyomozás indult. Egy 40 éve vadászó férfi azt mondta, ilyen mértékű kegyetlen pusztítással még nem találkozott.

 

Hurokkal öl őzeket egy ismeretlen Szombathely határában, eddig 12 állat pusztult el, az ügyben nyomozás indult.

Kámán György, a Sormás Völgye Vadásztársaság hivatásos vadásza az MTI-nek csütörtökön elmondta, 70-80 drótból készített hurkot számoltak össze a 87-es főút és az úgynevezett bogáti fasor közötti mezőgazdasági területen, és tizenkettőben elpusztult őzeket is találtak, két bakot és tíz, többségében vemhes sutát.

A vadász, aki 40 éve vadászik, azt mondta, hasonló mértékű kegyetlen pusztítással még nem találkozott.

A dróthurokba szorult állatok kínok között múltak ki, szenvedésük hosszú órákig, vagy akár napokig is eltarthatott – tette hozzá, megjegyezve, semmi nem utalt arra, hogy a bűncselekmény elkövetője a húsért vagy a trófeáért ölt volna. Kámán György közölte, a megölt állatok összértéke meghaladja az egymillió forintot.

Kazmar Enikő őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta, orvvadászat bűntettének gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indítottak.

(forrás: http://hvg.hu/itthon/20180412_Hurokkal_oli_az_ozeket_egy_ismeretlen_Szombathely_hataraban#rss)

Megosztás