2024. május 10.
Még várat magára a környezetbarát közlekedés

Még várat magára a környezetbarát közlekedés

Pedig van példa hibridbuszokra a városi közlekedésben, és a villamos újraindítása sem lenne nehéz.

 

December 31-én lejár a szerződés a ÉNYKK-val a szombathelyi helyijárat működtetésére - derül ki a csütörtöki közgyűlésre készült anyagból. A szerződést tíz éve írták alá, és most újabb tíz évre készülnek kiírni a közbeszerzési pályázatot.

A városi buszközlekedés nem olcsó, a kimutatásban az is látható, hogy évente mintegy 300 millióval kell kiegészíteni városi pénzből a cég bevételeit. Az utóbbi években az ellenzék többször is felvetette, hogy át kellene gondolni a városi helyijárat működését. A legfontosabbnak a környezetvédelmi szempontoknak kellene lenniük, és persze, az ár sem utolsó szempont.

A pályázatot úgy is ki lehetne írni, hogy előnyben legyenek a környezetet kímélő járműveket használó cégek, mondjuk, akik hibrid vagy elektromos buszokat használnak.Azon is el lehetne gondolkodni, hogy önkormányzati céget alapítsanak a feladatra,és uniós, valamint állami pályázat segítségével építsék ki a környezetkímélő járműparkot.

De még a villamos újraindításasem lenne elveszett ötlet. Ehhez képest a pályázat tervezetében az szerepel, hogy

  • legalább 44 busszal kell rendelkeznie a pályázónak,
  • a buszok átlagéletkorát 2023-ig tíz év alá kell vinni, és ezt a szerződéses tíz alatt tartani kell
  • a buszoknak 2023. december 1-től alacsonypadlósoknak vagy alacsony belépésűeknek kell lenniük, vagy rendelkezniük kell rokkantrámpával
  • a buszoknak 2023. december 1-től legalább 50 százalékban klímatizáltnak kell lenni.
  • a szerződéskötés kezdetétől a járműállomány 50%-ának EURO 4 – es környezetvédelmi normának kell megfelelni, továbbá az újonnan beszerzett járműveknek meg kell felelniük az EURO 6–os környezetvédelmi normának

Itt lenne most a lehetőség az előremutató változásoknak, de a városvezetés a régi módszer fenntartásával tervezi Szombathely következő tíz évének városi közlekedését.

(forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/palyazat_szombathely_helyijarat_buszkozlekedes)

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.