2024. május 10.
Több sofőrt büntettek ittas vezetésért

Több sofőrt büntettek ittas vezetésért

Ez történt Vas megyében az elmúlt 24 órában.

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink – az elmúlt 24 órában – három, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. 

A járőrök 2018. április 12-én egy személygépkocsival közlekedő osztrák állampolgárságú férfit igazoltattak a megyeszékhelyen. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. Az 55 éves gépjárművezetővel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Motorjával – ugyancsak – alkohol fogyasztását követően vett részt a közúti forgalomban 2018. április 12-én az a helyi lakos is, akit Rábapaty belterületén igazoltattak a rendőrök. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A 20 éves motorossal szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Sárvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

A rendőrök 2018. április 12-én egy személygépkocsival közlekedő lukácsházai lakost igazoltattak Gyöngyösfalu belterületén. Munkatársaink az intézkedés során megállapították, hogy az 57 éves férfi vezetői engedély nélkül közlekedett a járművel, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott, ezért előállították. Az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárás indult.

(forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/hirek-vas-megyebol-666)

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.