2024. december 4.
50 kilós fogyás egészségesen

50 kilós fogyás egészségesen

Kiss Dorina 50 kilótól szabadult meg egy éven belül, de úgy érzi, a legnagyobb siker nem a külseje, hanem az, hogy a testével együtt megváltozott a gondolkodása is.

A friss fotókat látva elképzelhetetlennek tűnik, hogy a törékeny, csinos Kiss Dorina alig egy éve 126 kilót nyomott. Bár korábban sem volt sovány, de egészen a szülésig 100 kiló körül tudta tartani a súlyát. Utána azonban erre már képtelen volt.

 

„Nálam nem a terhesség, hanem az utána következő időszak volt az, ami miatt teljesen elszabadult a pokol. Folyton fáradt voltam, nem tudtam rendszeresen, egészségesen étkezni, ezért szinte kólán és péksüteményeken éltem, és így 1 év alatt majdnem 30 kilóval lettem több. A 126 kilós súlyom miatt borzasztóan éreztem magam lelkileg is, de rengeteget fájt a hátam és a térdem, egy idő után pánikrohamaim is lettek. El-elkezdtem egy-egy fogyókúrát, de nem volt kitartásom, rövid idő után abba is hagytam. Belebetegítettem magam a kövérségbe, folyton azt vártam, hogy valaki segítsen, de nem tettem semmit. Bár anyukám korábban is többször szólt, hogy figyeljek oda az étkezésemre, ám ez semmit sem ért” – kezdi történetét Dorina.

 

 

A 2018-as év végén azonban egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. Dorina hozott egy döntést, ami szerencsére nem csak egy fellángolás volt, mint ahogy általában az újévi fogadalmak. „Január 1-jén kezdtem az életmódváltásomat, ami rettenetesen nehéz volt, de nem adtam fel. Fogalmam sem volt, hogy mit hogyan kell csinálni, csak azt tudtam, hogy a kólát, a cukrot és a fehér lisztet mellőznöm kell. A szénhidrát megvonás miatt az első egy hónap maga volt a pokol. Rosszul voltam, fájt a gyomrom, nagyon sokat sírtam. Ám az első hónap végén láttam, hogy 15 kilóval kevesebbet mutat a mérleg, és egyre kevésbé érzetem rosszul magam, akkor szárnyakat kaptam. Bár az ételekkel akkoriban még meggyűlt a bajom, mert a tanulási fázisban voltam, ki kellett tapasztalnom és tudásanyagot kellett gyűjtenem arról, hogy hogyan étkezzek. Márciusban aztán megismerkedtem a Dia-Wellness termékeivel és a közösségükkel, onnantól már minden könnyedén ment. Nem kellett sokat foglalkozni azzal, hogy milyen alapanyagot használjak, mert ezek a szénhidrátcsökkentett lisztkeverékek, cukorhelyettesítők óriási segítséget nyújtottak. Közben persze elkezdtem mozogni is. Húsvétra meglepte magam egy futópaddal, amin kezdetben gyalogoltam, majd kocogtam, végül elkezdtem futni. A mozgás a mindennapjaim része lett, kétnaponta kb. 10 kilométert futok” – meséli lelkesen Dorina.

 

A csinos anyuka nem egészen egy év alatt 50 kilót adott le, és teljesen megváltozott az élete. Most már azt szeretné, ha másoknak segíthetne. „Amikor végre rátaláltam a megfelelő alapanyagokra, akkor elkezdtem feltölteni a közösségi oldalakra az általam készített ételek képeit, illetve saját fotóimat is, amelyeken nyomon lehetett követni a változást. Egyre többen és többen kértek tőlem tanácsot, és persze biztattak is. A későbbiekben ennek szeretném szentelni az életem, életmód és táplálkozási tanácsadó szeretnék lenni, mert imádok ezzel foglalkozni. Úgy gondolom, rengetegen vannak hasonló helyzetben, mint amilyenben én voltam egy éve. Viszont sajnos sokan csak a csodára várnak. A csoda – vagyis az akaraterő, a kitartás mindenkiben ott lakozik, de ha van segítség, akkor könnyebben megy minden. Mivel ezt megtapasztaltam, úgy érzem, hiteles tudok lenni. Nagyobb lett az önbizalmam, közvetlenebb lettem az emberekkel, nem fáradok el, nincsenek fájdalmaim, szuper a vérképem. Életem végéig szeretném ezt az életmódot tartani. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült, soha nem éreztem magam ilyen jól, mint most, és szeretném, ha ezt az érzést sokan megtapasztalnák” – teszi hozzá Dorina.

Megosztás