2024. december 5.
A Budapest Borfesztivál idén a Balatonra fókuszál

A Budapest Borfesztivál idén a Balatonra fókuszál

27. alkalommal várja a rendezvény a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és az esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a több mint 150 hazai és külföldi kiállító több ezer borát.

Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A „Balaton MOST” program arra inspirál, hogy nyár végén a fürdőruhákkal és gumimatracokkal együtt ne tegyük a Balatont is a fiók mélyére, hiszen gyönyörű tavunk rengeteg élményt rejt egész évben. A rendezvény felületein számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól. A Balaton az ott élők által üzen: a nyár után fedezzük fel ezt a csodás helyet ősszel, télen és tavasszal is. A Borfesztivál több mint 20 balatoni borászától bátran kérdezzük meg, hogy milyen élményeket, titkokat, csodákat rejt a térség év közben.

 

 

Újdonság a Borfesztiválon a Vinometer online borkóstoló alkalmazás által kínált program. A Vinometer szakértői különböző tematikus kóstoló útvonalakat (VinAgora Borverseny győztesei, jellegzetes balatoni borok, stb.) állítanak össze. A játékban résztvevők minden állomáson megkóstolnak egy-egy bort, amelyeket a Vinometer alkalmazás segítségével értékelnek. A nap végén a legjobbra értékelt borok közül egy-egy palack kisorsolásra kerül.

 

Nagyszerű művészek, előadók

Lesznek új fellépők és olyanok is, akik nem először zenélnek a Borfesztivál közönségének. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, a népzene, néptánc, és a jazz teszik felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. Első nap fellép a Kéknyúl, majd a nap nagy koncertjét a Kiscsillag együttes adja. Napközben a kisszínpadokon hallhatjuk Vavra Bencét és Péteri Márkot, Hangácsi Mártont és Antonia Vait, megismerhetjük a Kodachrome és Saverne együtteseket is. Pénteken a nagyszínpadon a Tárkány Művek, majd Mörk koncertezik, este pedig Boban Marcovic fia, Marco Marcovic lép fel. Napközben hallhatjuk a Canarrot, a Branka Triót, Zoordot, Fanfare Complexat és a Pátkai Rozina Triót. Szombaton a jazz zenéé a főszerep. A nagyszínpadra a Rafael Márió Trió, Gereben Zita Quintet és Bágyi Balázs Quartet készül műsorral, este fellép a Stúdió11 majd a Koós-Hutás Áron E.T. Project. Számos fellépő érkezik a kisszínpadokra is, többek között a Gáyer Mátyás Trió, Juhász Gábor Trió, Kelemen Angelika Quartet, Richter Ambrus és Farkas Zsolti. Vasárnap a népze kerül a középpontba: egész nap folklór várja a látogatókat. Itt lesz a Zagyva Banda, a Vadrózsák Néptáncegyüttes, a Gatyamadzag együttes, csak hogy néhányat említsünk.

 

 

Szüreti Felvonulás a Népzenei és Néptánc Gála ünnepén

A szőlő- és bortermelő eleink tiszteletére rendezett színes, látványos, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul szeptember 9-én, vasárnap 12 óra 30 perctől. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják.

 

Ismét összefog a borász szakma

A Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jótékonysági Borárverése olyan nagy múltú esemény, amely minden évben felajánlók és licitálók széles körét mozgósítja. Számos borászat évről-évre érdekes, egyedi, értékes tételeket ajánl fel, melyek eladásából befolyt teljes összeg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlájára kerül. A bevételt a Szeretetszolgálat minden évben egy kitűzött cél megvalósítására fordítja, amely idén a legsúlyosabb fogyatékkal élők egyik otthonának felújítása, élhetőbbé tétele lesz.

 

Számtalan program, szolgáltatás biztosít még kellemesebb borozgatást

Szombaton és vasárnap 12 és 18 óra között kézműves foglalkozás várja a kicsiket szüleikkel az Oroszlános udvarban. A legkisebb vendégek hozzáértő felnőttek segítségével bontakoztathatják ki fantáziájukat és alkotóképességüket. A környezettudatosság jegyében a foglalkozások középpontjában a parafa dugók ismételt felhasználása áll: a gyermekek különböző játékokat, ajándékokat és díszeket készíthetnek. E két napon ingyenes arcfestéssel válhatnak a gyerekek igazi fesztiválozókká.

A fesztivál ingyenes és biztonságos vezeték nélküli internetét a 200 ezernél is több regisztrált felhasználóval rendelkező WifiZone biztosítja, megkönnyítve ezzel a kiállítók és a színpadműsorok közti tájékozódást, a barátokkal való kapcsolattartást és az élmények megosztását a közösségi média felületeken. A rendszerbe a WifiZone SSID-hoz való kapcsolódás után gyorsan és egyszerűen, Facebook-fiókkal vagy email címmel regisztrálhatnak a felhasználók. Az egységes hálózatnak köszönhetően a már korábban regisztrált felhasználók okoseszköze a Borfesztivál területén is automatikusan csatlakozik majd a wifihez, akik pedig most, a Budai Várban lépnek be először a WifiZone-ba, a későbbiekben már az automatikus csatlakozás előnyeit élvezhetik.

 

 

A SPAR nemcsak a rendezvényt, de a látogatókat is támogatja

Azok a vásárlók, akik 2018. augusztus 23. és szeptember 5. között a SPAR, City SPAR vagy INTERSPAR áruházakban 10 000 forint felett vásárolnak, a kasszánál egy 50% kedvezményre jogosító kupont kapnak, amelyet a Borfesztivál pénztáraiban válthatnak be napijegyre, így a fesztivál napijegy fél áron lesz elérhető a számukra. A rendezvény ideje alatt pedig érdemes többször visszatérni a SPAR standjához, hiszen minden negyedik pohár bor ingyenes lesz a látogatók számára, ahol a kivételes minőségű SPAR Válogatás borokat is megkóstolhatják. Sőt, akik itt 1 000 forint felett vásárolnak egy összegben, azok egy 20% kedvezményre jogosító kupont is kapnak, amelyet a SPAR Grillmobilnál tudnak érvényesíteni. Pénteken és szombaton a SPAR standja mellett található pódium színpadon olyan neves borászok tartanak majd előadást az esti órákban, mint Juhász Ádám, Mészáros Péter, Urbán Péter (Bodri Borászat), Áts Károly (Grand Tokaj), Bock József, Kovács Zoltán (Royal Tokaj). A Borfesztivál és a hazai borkultúra erőteljes marketingtámogatásban is részesül a SPAR jóvoltából: 2018. szeptember 5. és 26. között lesznek érvényesek SPAR Borkatalógus kedvező ajánlatai, melyben VinAgora díjnyertes tételek, valamint SPAR Válogatás borok is dedikált oldalon kapnak helyet. A SPAR Facebook oldalán pedig játék várja a vásárlókat 2018. augusztus 21. és 24. között, melynek keretében páros Borfesztivál belépőjegyek találnak gazdára a résztvevők között. Emellett a SPAR Borkatalógus égisze alatt 2018. szeptember 5. és 26. között Bormustra néven online játékot is indít a SPAR a vásárlók számára, melynek keretében egy-, illetve kétéjszakás, borkóstolóval egybekötött pincelátogatásokat nyerhetnek.

 

Nyitvatartás:

szeptember 6-7. csütörtök-péntek: 14.00–24.00;

szeptember 8. szombat: 12.00–24.00

szeptember 9. vasárnap: 12.00–22.00

Kedvezményes elővételi jegyvásárláshoz kattintson IDE

További információ: www.aborfesztival.hu 

Megosztás