2024. december 4.
Fáradt? Kiégett? Ezzel a könyvvel 1 hónap alatt megváltoztathatja az életét

Fáradt? Kiégett? Ezzel a könyvvel 1 hónap alatt megváltoztathatja az életét

Egyre többen hirdetnek szolgáltatásokat coaching elnevezéssel – hiszen a terület egyre fontosabb nemcsak a cégek, hanem a munkavállalók körében is. És talán nem is optikai csalódás, ha úgy tűnik, ma már boldog-boldogtalan coach.

De vajon ki tudja ezt igazán jól csinálni és milyen képességek szükségesek a hatékony coachinghoz? Erre volt kíváncsi az International Coach Federation nemzetközi ACC minősítésével rendelkező Csatlós Csilla is, amikor beváltotta önmagának tett ígéretét, amely szerint negyvenöt éves kora után csak azt csinálja, amit igazán szeret és akar. Ez pedig a coaching. A hosszú tanulási folyamat és az állandó továbbképzések mellett másfél évtizedes felsővezetői tapasztalat van a háta mögött. Karrierje során elég alaposan megismerte a vállalatok működését, hiszen saját vállalkozásainak vezetése mellett számos esetben interim menedzserként hozott vissza cégeket az üzleti vérkeringésbe a csőd közeléből. A krízis, a válság és a kiégés lett a szakterülete.

 

 

Mindeközben a bázakerettyei Bonne Chance étterem és hotel tulajdonosa is, így magától értetődött, hogy kombinálva a két területet, ügyfeleit a zalai zöldbe, egész pontosan Muraföldére invitálja, kifejlesztve ezzel egyik legizgalmasabb módszerét, a detox coaching-ot.  Ez egy offline nap, amikor fizikailag és lelkileg is kimozdul az ügyfél az állandóságból, a megoldatlan helyzetek gyűrűjéből.

 

Szakmai fórumokon szinte berobbant a blogján közzétett A kiégett séf című bejegyzése, amire azóta is hivatkoznak, mint a vendéglátás iparág egyik legaktuálisabb témájára. Erről és még több tucat valódi esetről szól a Kiégés helyett – Egy coach mesél című most megjelent könyve, amelyben csúcsvezetők, cégtulajdonosok, állatmentők, baristák és bankárok menekülnek meg a kiégéstől.

450_base
 

Megosztás