2024. december 4.
Fektessünk napi 20 percet egészségünkbe!

Fektessünk napi 20 percet egészségünkbe!

20 perc. Azaz ezerkétszáz másodperc. Nagyon kevés idő, amit viszont sokkal jobban kihasználhatunk. Naponta húsz percet egészen biztosan mindenki találhatna, amellyel testi-lelki egészségért tehetne valamit, bármit.

Aki az egészséges életmódra gondol, többnyire elsőként a mozgásra asszociál. Hiszen felállni a karosszékből, a kanapéról, a számítógép mellől, az íróasztaltól nagyon fontos. Mindegy, hogy futni indulunk el, vagy csak sétálni, lehet, hogy az is elég, ha egy online portálon találunk magunknak néhány jó kis tornagyakorlatot, a lényeg, hogy mozduljunk meg. 20 perc alatt igazából ugyan nem történik óriási változás, nem ettől fogunk szálkásodni vagy éppen lefogyni, de a minimális dózist a napi testmozgásból megadtuk a szervezetünknek. És persze az egészséges életmód nem ér véget ezen a ponton.

 

 

20 perc alatt elkészíthető egy könnyű fogás, például egy színpompás friss saláta, amely vitaminnal tölt fel bennünket. 20 perc arra is elég, hogy egy illatos tea vagy egy gőzölgő kávé mellett végiggondoljuk, hogy hol tartunk, merre szeretnénk az életünkben továbblépkedni. Vagy egyszerűen csak élvezzük a helyzetet, és átadjuk magunkat a gondolatainknak. Hiszen a mozgás mellett legalább annyira fontos, hogy a lelkünk rendben legyen, szánjunk rendszeresen időt a szellemi, érzelmi feltöltődésünkre is.

 

 

20 perc nem sok. De mindannyian megérdemlünk saját magunktól annyit, hogy naponta ennyi figyelmet legalább kapjunk, az egészségünkért cserébe. Az egészség a legjobb befektetés – ez nem kérdés. Nem véletlen, hogy az MKB is ezt tűzte zászlajára és indította el néhány hónappal ezelőtt a 20 perc egészség programot, amelyben arra biztat mindenkit, hogy fektessen napi 20 percet az egészségébe. A pénzintézet neves véleményvezéreket kért meg, hogy az mkb20percegeszseg.hu oldalon rendszeresen publikáljanak és adjanak tippeket, olyan ügyes megoldásokról, amelyeket bárki könnyedén beépíthet a mindennapjaiba. A mentorokat ma már szép számmal követik, főként hölgyek. Nyilván ez sem véletlen, hiszen, ahogy a nagy családi döntéseknek is aktív résztvevői a nők, úgy a család egészségéről is elsősorban a nők gondoskodnak. Ők készítik ki a vitaminokat a férfiaknak, ők gondoskodnak a vitamindús táplálkozásról, és ők adják kezükbe reggel induláskor a tisztára mosott edzőfelszerelést is.

 

 

A 20 perc egészség kampány mindazonáltal felvállalja, hogy a teremtés koronáit is szeretné meggyőzni arról, hogy az egészség valójában egy nagyon is férfias ügy. Október hónapban Fördős Zé és 7 további neves influencer vezényletével közismert férfiak számolnak be arról, hogy mit tesznek ők napi 20 percben az egészségükért, hogyan próbálnak úgy élni a felgyorsult világunkban is, hogy mindig jusson egy kis éltető sajátidő is. #20perceegészség és #férfiasügy hashtaggel pedig mindenki csatlakozhat a beszámolókhoz, minden vélemény és javaslat eljut az érdeklődő résztvevőkhöz.

 

A kampány honlapján, Facebook-csoportjában és Instagram-oldalán folyamatosan nyomon követhetőek a tippek, ötletek, személyes élmények, amelyek mind arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy nem csak üzleti és pénzügyeinket kell átgondoltan, tervezetten végeznünk, hanem az egészségünkre is rendszeresen oda kell figyelni. Napi 20 perc is sokat segíthet. Ne mulasszuk el!

Megosztás