2024. december 4.
Magyar start-up segít a vak gyermekeknek

Magyar start-up segít a vak gyermekeknek

Idén is gumikesztyűt ragadtak a Rendi munkatársai és rendet csaptak a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája kollégiumában. A nagytakarítás kiemelt jelentőséggel bír az intézményben, hiszen a kicsik tapintással tájékozódnak.

„A kollégium fontos helyszíne az intézmény tanulóinak, hiszen ez a második otthonuk. Számos diákunk nem tud hétközben hazautazni, így az iskolai időszakban nagyon sok időt töltenek el itt. A gyerekek a csempét érintve, tapintva, annak nekidőlve közlekednek a folyosón, így nem is kérdés, milyen fontos ennek higiénikussá tétele. A mindennapos takarítás alkalmával ugyanakkor nem mindig jut idő olyan aprólékos dolgokra, mint a folyosón, fürdőhelyiségekben lévő kilincsek tisztítása, amit szintén egymás után fognak meg a kis lakók” – mondta el Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája intézményvezetője, Somorjai Ágnes.

Kiemelt jelentősége van a fertőtlenítésnek

„Az őszi időszakban különös jelentősége van a fertőtlenítésnek, hiszen a nyár után ilyenkor kerülnek újra közösségbe a gyerekek, ahol fokozottabban vannak kitéve a fertőzéseknek. Ez a vakokra és gyengén látókra még inkább igaz, mert életükben a tárgyak, felületek és egymás megtapintásnak kiemelt szerepe van” – tette hozzá Somorjai Ágnes.

 „Tavaly a halmozottan hátrányos helyzetűek készségfejlesztő tagozatán serénykedtek a Rendi munkatársai, idén a kollégium volt a soros. Nagyobb, de könnyebben takarítható terület volt, mint a tavalyi. Itt ágyak, szekrények, ablakok vannak, melyeket le kellett törölni, illetve szőnyegek, melyeket ki kellett porszívózni. Az eredmény itt szó szerint kézzel fogható” – húzta alá az intézményvezető.

Nincsen erőforrás a nagytakarításra

„Az iskola kollégiumában természetesen dolgoznak takarítók, de arra nincs erőforrás, hogy egy tavaszi nagytakarítással felérő munkát elvégezzenek egy délután alatt. Éppen ezért különösen nagy jelentősége van a pénteki jótékonysági akciónak.” Somorjai Ágnes hozzátette: a diákok házon kívül voltak péntek délután, így számukra jókora meglepetés lesz egy ilyen nagytakarítás után visszatérni az épületbe.

„A Rendi.hu egy fiatal start-up cég, vonzanak minket azok a lehetőségek, amikor gyermekeknek tudunk segíteni. Ezért is esett a választásunk egy iskola, a Vakok iskolájának a kitakarítására. A tiszta, takaros felület itt különleges érték, hiszen alapvetőek a tájékozódásban. A kezdeményezés azért is különleges, mert nem az általunk közvetített takarítók dolgoznak az esemény alatt, hanem a cég menedzsmentje, irodai dolgozói végzik a cég profiljába vágó jótékonysági munkát. Ahol lehetőség volt rá természetes alapanyagokból készült tisztítószereket használtunk, hiszen a kicsik egészsége és a Takarítási világnap szellemisége is ezt kívánta” – mondta el Csillik Timur, a Rendi ügyvezetője.

A Takarítási világnapot minden év szeptember harmadik szombatján tartják. A mozgalom tíz évvel ezelőtt indult Észtországból, mikor a lakosság 4 százaléka kivonult, hogy összeszedje az illegálisan lerakott szemetet. Mára 150 országban mozdulnak meg milliók, hogy környezetüket rendezettebbé tegyék.

Megosztás