2024. december 3.
Biztosan lehet élet a Szaturnusz holdján

Biztosan lehet élet a Szaturnusz holdján

Egy új tanulmány megerősíti azt a tudományos körökben népszerű feltevést, hogy az Enceladuson létezhet élet.

A Nature folyóiratban publikált tanulmány szerzői laboratóriumi közegben létrehozták az Enceladuson uralkodó éghajlati és légköri feltételeket, majd bizonyították, hogy ezen körülmények között a metanogén archaeák doménjébe tartozó egyes mikrobák képesek széndioxidból és hidrogénből metánt előállítani – írja a Futurism.

A kísérletet végző kutatók úgy gondolják, hogy az Enceladus sziklás magjának geokémiai folyamatai képesek életben tartani a mikrobákat, ami a holdon kialakult ökoszisztémára utalhat.

Az Enceladus régóta foglakoztatja a földön kívüli élet lehetőségeit kutató szakembereket, ugyanis a külső jégköpeny alatt egy globális óceán húzódik meg, továbbá a hold déli sarki területén komoly hidrotermikus aktivitást is mértek. Mindezeken felül az égitesten olyan összetevők is bőségben találhatók, amelyek előfordulása a Földön is gyakori. Ilyenek a molekuláris hidrogén, a metán és a széndioxid.

A fentihez hasonló kutatások hatására a NASA komolyan fontolóra vette az Enceladus elérését, ami további, közvetlen megfigyelésekre nyithat lehetőséget.  (A képeket az amerikai űrhivataltól kölcsönöztük!)

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.