2025. március 19.
Itt az okosszemüveg, ami a szöveget beszéddé változtatja

Itt az okosszemüveg, ami a szöveget beszéddé változtatja

A látássérültek a szemüveg segítségével könnyebben megérthetik a környezetükben látható szövegeket.

Az Oton Glass legújabb fejlesztése a szöveget hanggá átalakító okosszemüveg, amely a látássérültek számára biztosítja a környezetben fellelhető szövegek megértését – számol be a Futurism.

Az Oton Glass keretébe két kamerát, valamint egy fülhallgatót építettek be. Az egyik lencse tulajdonképpen egy tükör, amely a másik kamerába tükrözi vissza viselője szemét – ez utóbbi kamera pedig rögzíti a szemmozgást. Amikor a szemüveg viselője azt a szöveget nézi, melyet nem tud elolvasni, akkor pislogni kezd. Utóbbi kamera érzékeli a pislogást, míg a másik rögzíti a szöveget.

A szemüveg számítógépe a Raspberry Pi, amely az elkapott szavakat felküldi a rendszer felhőjébe, ez pedig feldolgozza a szöveget, majd hanggá alakítja, így az a fülhallgatón keresztül már hallható is.

 

Emberi segítség

Ha a számítógépes rendszer nem képes egy szót, vagy szavakat átalakítani, akkor a szöveget továbbítja a Rasperry Pi távoli munkatársához, aki megfejtheti azt.

Keisuke Shimakage, az Oton Glass vezető fejlesztője egyébként 2012-ben kezdett el dolgozni az ötleten, hogy segítse diszlexiás édesapját.

Jelenleg a Kickstarter japán változatán, a Campfire-ön gyűjt pénzt a fejlesztő brigád – az oldalon most 5 ezer Yenért (12 ezer forint) hozzá lehet jutni a szemüveghez.

Megosztás

A Columbia Sportswear és az Intuitive Machines bővítette tudományos partnerségét az újabb Hold-misszióval

Hello Tudomány

A Columbia Sportswear és az Intuitive Machines bővítette tudományos partnerségét az újabb Hold-misszióval

  • 2025.03.3

A Columbia Sportswear tovább teszteli innovatív technológiai határait az Intuitive Machines űrkutató vállalattal folytatott partnerségének bővítésével, a  második történelmi holdra szállás előtt. A Columbia Omni-Heat™ Infinity és Omni-Shade™ Sun Deflector technológiái segítenek megvédeni a leszállóegységet az űrben és a Holdon uralkodó szélsőségesen hideg és forró hőmérséklettől. A Hold déli pólusát érintő küldetés célja, hogy megfúrják a felszínt annak érdekében, hogy a Holdon jeget találjanak, ami egy olyan tudományos mérföldkő, amelyet ebben a zord környezetben még soha nem kíséreltek meg.